Mentoraink, tanáraink nagy része képesített szaktanár, néhányan pedagógiai asszisztensként vagy szakmájuk nagyjaiként (pl.csillagászat) egészítik ki csapatunkat. Többen közülük önkéntesek, idejüket, energiájukat áldozzák az egészséges, vidám, tettrekész, tudatos  jövő generációjáért.
147083645_1025228111302875_7216479668704

Ruzsonyi Ágnes

felsős csoportmentor, a KettőPontNulla vezetője

Ruzsonyi Ági vagyok, 5 saját és sok-sok fogadott gyermek anyukája illetve pótmamája. Többdiplomás pedagógusként eltöltöttem néhány évet a közoktatásban, majd rövid kísérletezés után egy pedagógiai módszer kidolgozásában vettem részt. Sok-sok évig vizi és szárazföldi terápiával foglalkoztam, de belekóstoltam az újságírásba és rádiózásba is. A gyermekek mellett a másik "szerelem", a színház (ahol Édesapám révén szinte fél gyermekkoromat töltöttem) is lassan utat tört életemben: Varga Gyöngyi kolléganőmmel - 10 éve - megalakítottuk a Budaörsi Diákszínpadot, ahol - egy rendezői képzés elvégzése után - számtalan színdarabot vittünk diákjainkkal színpadra. A felnőttképzésben jelenleg is dolgozom, de legalább 20 éves vágyam már tovább nem várathatott magára: éppen itt volt az ideje egy alternatív lehetőség felépítésének - amely szakítva nagyon sok más elképzeléssel, közösségi összefogásból született meg. A gyermekeket és szüleiket terápiés foglalkozásokkal is segítem.

Mint ahogy az életemben, a gyermeknevelésben és az ismeretszerzés segítésében (valamiért nem szeretem az "oktatás" szót!) is fontosnak tartom az egymásra figyelést, a kicsik fejlődésének segítését, információigényük kibontását, támogatását, kreatívitásuk segítését, korlátok(=kapaszkodók) mellett az egyéniségük szárnyalásának támogatását, a csapat-élményt, összetartást-összetartozást, az egyéni ÉS csoportos munkára való képesség lehetőségét... Fontos számomra, hogy békés, nyugodt, vidám, szeretetteljes légkört alakítsunk ki, fontos a környezettudatosság, a művészet, a szenvedély, a zene, a pozitív gondolkodás, fontos a bizalom, a tudatosság, de a fejlődésre, akár változásra való lehetőség is. Elengedhetetlen, hogy a gyerekek értsék az összefüggéseket, hogy lelkesedéssel, örömmel közeledjenek az újhoz, az új ismeretekhez, hogy egyszerűen szeressék felfedezni a világot. Hiszem, hogy pozitív gondolatokkal, jó szándékkal, humorral, segítségnyújtással nagyon sok minden megoldható... Hiszem, hogy mindannyiunknak kellenek álmok...a gyermekeknek is...mivé is válnánk álmok nélkül??

10306458_10202120515362662_7549857543348

Rigó Eszter 

Mentor, matematika, fizika, kémia 

 

Rigó Eszternek hívnak, 2014-ben végeztem a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és
Nevelőintézet konduktor-tanító szakán. A diploma megszerzése után Londonban dolgoztam.
Jelenleg általános iskolás gyermekek fejlesztésével és korrepetálásával, illetve
mozgássérültek fejlesztésével foglalkozom. A Kettőpontnulla tanulócsoport csapatát 2020.
augusztusa óta erősítem, és bevallom, hogy minden percét élvezem. Mindig is gyermekekkel
szerettem volna foglalkozni. Ezért választottam ezt a hivatást, ahol a tanítás örömét teljes
mértékben kiélvezhetem. Főleg a matematika útvesztőjében nyújtok segítő kezet a
diákjaimnak és szívügyemnek tekintem a jövő generációjának megfelelő szintű oktatását. Az
évek során számos továbbképzésen vettem részt, hogy ezzel is gyarapítsam a tudásomat és
segítsem tanulóim mindennapjait. Számomra nagyon fontos, hogy a gyermekeket ne csak
tanítsam, hanem mindig motiváljam is, hiszen ez a kulcsa annak, hogy a későbbiekben se
adjanak fel semmit az életük során. A mindennapi fejlesztések alkalmával ügyelek arra, hogy
a matematikát modern köntösbe bújtatva ismertessem meg a jövő nemzedékével, hiszen
mennyivel izgalmasabb kiszámolni, hogy Harry Potter mennyit költhet az Abszol úton, mint
hogy Marcsi néni már megint hihetetlen mennyiségű banánt vett a piacon. A törzsanyagon
kívül fontosnak tartom megismertetni a diákokkal a mindennapi élethez elengedhetetlen
kompetenciákat, mint például a pénzfogalom, spórolás, megtakarítás stb. melyek szintén
szerves részét képezik a matematikának. Hiszem, hogy megfelelő támogató háttérrel,
szorgalommal és eltökéltséggel mindenki azzá válhat, amivé szeretne és ebben minden
segítséget igyekszem megadni a diákjaimnak.

IMG_20210213_121509.jpg

Füri Anikó

Önkéntes, mentor, tanító, magyar nyelv és irodalom


Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karának nyelvészetén kezdtem meg, majd a
Budapesti Corvinus Egyetemen folytattam jogi tanulmányaimat. Ezután a légiközlekedésben helyezkedtem el. Személyzettervezőként számos változatos feladatot kellett ellátnom, sokféle emberrel dolgoznom, hatékonynak és proaktívnak lennem. Gyermekem megszületése után új prioritások kerültek előtérbe, régi nagy vágyamnak a tanításnak kezdtem teret engedni. GyES alatt elkezdtem az ELTE tanító szakát és életemet innen már a gyermekek oktatására fokuszáltam. Az oktatásban megtaláltam ugyanazt a szépséget és kihívást, mint régebbi munkám során. A tanulás maga olyannyira jó, hogy szinte bűn volna tőle még más jutalmat is kívánni, mint amit gyermekeinek édes, gyönyörűséges táplálásával ad.
Honoré de Balzac

IMG_20210216_130051.jpg

Ványi Ildikó

Önkéntes, mentor, biológia, földrajz, angol

 

Ványi Ildikó vagyok, sejt- és molekuláris biológus. Több éve tanítok általános iskolásokat és mindig is szívügyemnek tekintettem a természettudományos tárgyakat. Célom, hogy minél többen ismerjék meg és szeressék ezeket a kevésbé fontosnak tekintett tárgyakat. Jelenleg az ELTE Természettudományi Karán végzem a mesterképzésemet és mellette foglalkozom a gyerekekkel. A KettőPontNulla tanulócsoportban önkénteskedem, a biológia és a földrajz, valamint az angol nyelv szépségeit mutatom meg a diákoknak.

Fontos számomra a folyamatos fejlődés, így második éve tanulok franciául, de mellette angolul és németül is jól beszélek. Véleményem szerint a nyelvtanulás  szuper módszer arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat és képesek legyünk fejlődni, jobbá válni és elsajátítani olyan módszereket, ami az élet bármely területén hasznunkra válhat. A tanításban az egyik legjobb dolog, hogy mindig találkozol új dolgokkal, minden nap tanulhatsz valamit. Rengeteg egyéniséggel találkozol nap mint nap, akikkel meg kell találnod a közös hangot, hogy át tudd adni azokat az értékeket, amik előbbre viszik őket az életben. Ez nagy felelősség is egyben, de  csodálatos lehetőség is egyben és megéri, mert rengeteget kapsz cserébe tőlük. A kedvenc idézetem is ezt fejezi ki: „ A child without education, is like a bird without wings.” 

IMG_20210213_143139.jpg

Tóth Gergely

Mentor, önkéntes, történelem

 

Tóth Gergely vagyok, 2004-ben diplomáztam az egri Eszterházy Károly Főiskolán (most egyetem) történelem tanári szakon, majd 2006-ban elvégeztem az egyetemi kiegészítőt. Ezt követően az ELTE PPK-n múzeumpedagógiából szereztem képesítést, majd 2010-ben szakvizsgázott pedagógus lettem. 2007 óta dolgozom a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában, ahol 11-15 éves gyerekeknek próbálom megtanítani a történelmet több-kevesebb sikerrel. Véleményem szerint nem az a legfontosabb, hogy a gyerekek mindent tudjanak. Ennél sokkal fontosabb az élmény, a tantárgy iránti szeretet (vagy legalábbis a gyomorideg és a hányinger elkerülése). Történetekkel, filmekkel, videójátékokkal szoktam izgalmasabbá tenni a tanultakat. Emellett igazi őskövületként a kezdetektől önkénteskedem a Kettopontnullában, ahol a kis csoportok miatt több lehetőség van a személyes és lazább kapcsolatokra, beszélgetésekre, egymás megismerésére. Az órák itt olyanok, akár egy baráti beszélgetés, ahol az asztal körül ülve, beszélgetve tanítok annyi különbséggel, hogy itt sok mindent le is kell írni beszélgetőpartnereimnek. Az ókori görög Hérodotosz szerint a történelem az élet tanítómestere, ellenben Einstein szerint a történelem arra tanít bennünket, hogy az ember semmit sem tanul a történelemből. A célom ez utóbbi kijelentés megcáfolása. Remélem, egyszer sikerül…

+36 70 624 5550

2040 Budaörs Károly király u. 79/D

©2018 by KettőPontNulla Tanulócsoportok